A brit gyártó megerősítette, hogy még a Genfi Autószalon előtt megmutatja az új I-Pace-t, a Jaguar első elektromos modelljét közúti használatra.

A Jaguar elhintette, hogy több ezer ügyfél jelentkezett be a kocsiért és nyomta meg az „akarok egyet” gombot, jelezve igényét a teljesítményorientált elektromos SUV iránt. A cég csütörtök este 19 órakor fogja élőben bemutatni az I-Pace-t, közzétéve a teljes specifikációt és az árakat is, a debütálás után azonnal megnyitják a rendszert és felveszik a rendeléseket.

A Jaguar több mint 1.5 millió tesztkilométert pakolt a típusba, több mint 200 prototípust építettek és nyúztak a folyamatok alatt. A Jaguar közlése szerint a tulajdonosok képesek lesznek arra, hogy meghatározzák az általuk preferált töltési időket, adott esetben pedig időzíteni is tudják majd azt, minderre pedig az autó InControl infotainment rendszerén vagy egy okostelefonos applikáción keresztül lesz lehetőségük. Szerencsére túl sokat nem kell majd várniuk arra, hogy az akkumulátorok feltöltődjenek, ugyanis a Jaguar elárulta, a telepek már 45 pernyi töltés után 80%-os állapotba hozhatók.

További hírek:

A gyártó ennél több információt azonban nem közölt a modellről, de azt már tudhatjuk, hogy a meghajtásról egy 90 kWh-s akkumulátorcsomagra támaszkodó elektromos hajtáslánc fog gondoskodni, amelynek teljesítménye a 400 lóerőt is elérheti, míg nyomaték tekintetében 700 Nm-ről szólnak a hírek. Mindez nagyjából négy másodperc körüli 0-100-as gyorsulást eredményezhet, a hatótávolság pedig optimista becslések szerint az 500 kilométert is elérheti.

Különböző jelentések szerint az I-Pace négy változatban lesz elérhető, a belépőszintet képviselő I-Pace S LED fényszórókkal, Meridian hangrendszerrel és 18 colos felnikkel mutatkozhat be, míg a csúcsot jelentő I-Pace First Edition esetében bőrkárpit, fűthető ülések, panoráma napfénytető, head-up display és számos más elem hívhatja majd fel magára a figyelmet.

Jaguar I-Pace teaser