A Volvo még tavaly, első autógyártóként jelentette be, hogy tervei szerint minden modelljéből kínál majd elektromos változatot, aminek most az első jeleit láthatjuk.

A környezetbarát technológiára történő átállás bizonyos következményeket von maga után, melyek közül az egyik, hogy a Volvo befagyasztotta a benzinmotorok fejlesztését, vagyis a jelenleg használt turbófeltöltővel kiegészített egységek lesznek az utolsók - számolt be róla a Road and Track. Eltart majd egy ideig, amíg a svéd gyártó teljesen elektromos hajtásra vált, ám addig is szolgálnak majd újdonságokkal, hiszen a hírek szerint több plug-in hibrid modell érkezésére is számítani lehet, amiket már erősebb villanymotorokkal szerelnek.

Bár az évek során számos kabrió és kupé érkezett a gyártótól, ezek háttérbe kerülnek a jövőben, ugyanis a lapnak nyilatkozva Håkan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója elmondta, a jobb értékesítési számokat felvonultató típusokra kell fókuszálniuk, ami jelen pillanatban egyértelműen az XC60 - XC90 SUV páros. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az említett területről teljes mértékben kiszállnak, hiszen továbbra is születhetnek olyan érdekes tanulmányok, mint a coupé concept, amiből végül a Polestar 1 lett.

Az új Volvo V60

Ha már Polestar, a hírek szerint tőlük is számos nagy teljesítményű modell érkezésére számíthatunk, amik hasonló kezelésen esnek majd át, mint az S60 és V60 Polestar. Arról nem esett szó, hogy pontosan mely típusok teljesítményspecifikus variánsai kerülnek terítékre, az azonban biztosnak tűnik, hogy valamilyen szintű elektromos hajtásláncot kapnak. Mindez persze aligha meglepő, hiszen az új V60-ban szolgálatot teljesítő ikerturbós T8-as egység plug-in hibrid változata már most erősebb, mint a kifutó V60 Polestarban található.

Forrás: Road&Track