Néhány nappal azt követően, hogy a gyártó bejelentette a csúcskategóriás SUV nevét és közzétette az arról készült első, sokat sejtető fotót, jött az MQB-Coding & Retrofit nevű Facebook oldal, és kiszivárogtatta a Tarracót ábrázoló képeket. Az oldal állítása szerint a képeket az autó infotainment rendszeréből sikerült kinyerniük, amiben komoly tapasztalatuk van, hiszen a folyamatot már több korábbi modellnél is elvégezték.

Mivel csak képeket kaptunk, részletekbe menően nem tudunk beszámolni a modell újdonságairól, ám az jól látható, hogy a Tarraco enyhe mértékben frissített designnyelvezettel kerül majd bemutatásra, ami főként a stílusos frontrészben és az új elemeket felvonultató hátsó részben mutatkozik meg.

Azt már korábbról tudhatjuk, hogy az újdonság a Volkswagen Csoport MQB platformjára épül, amely a Skoda Kodiaq és a Volkswagen Tiguan Allspace alatt is megtalálható. Erőforrás tekintetében komoly átfedés lehet a felsoroltakkal, így nem lepődnénk meg, ha az 1.4 és 2 literes TSI motorok is bekerülnének a kínálatba. Természetesen nem kell lemondani a dízelüzemű egységekről sem, mint ahogy vélhetően egy plug-in hibrid is részét képezi majd a portfóliónak.

Galéria: 2019 SEAT Tarraco

A Tarraco egyike annak a hat modellnek, amelynek bemutatását 2020-ig tervezi a gyártó. A tervek között szerepel több kisebb méretű crossover és néhány nagyobb méretű SUV piacra dobása is, miközben a jelenleg meglévő modellek frissítéseiről sem feledkezik meg a vállalat.

Hogy a csúcskategóriás státusszal rendelkező Tarraco pontosan mikor mutatkozik be a nagyközönség előtt, azt továbbra sem lehet tudni, mindenesetre jó esély van rá, hogy a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon leleplezi azt a gyártó.

Forrás: MQB-Coding & Retrofit / Facebook