A brit-kínai gyártó készen áll rá, hogy elengedje a jelenlegi 3-Eleven modelleket, hogy aztán helyükre a következő-generációs változatok is megérkezzenek, ám minderre nem kerülhetett sor addig, amíg a méltó búcsú meg nem történik.

Ennek fényében igyekeztek a mérnökök maradandót alkotni, ezért a vállalat legnagyobb motorját pakolták a legkönnyebb modellbe. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az autó meghajtásáról egy 436 lóerő és 439 Nm leadására képes 3.5 literes, kompresszoros V6-os erőforrás gondoskodik, és mivel csak 919 kilogrammot kell mozgatnia (5 kilogrammal kevesebbet, mint korábban), a 0-100-as gyorsulás is megvan 3.2 másodperc alatt. A végsebesség 280 km/órában lett meghatározva, ami ekkora súly mellett komoly vezetési élménnyel kecsegtet.

Lotus 3-Eleven 430

Galéria: Lotus 3-Eleven 430

A Lotus híres arról, hogy modelljeit a jól ismert Hethel tesztpályán is megfuttatja, ezt pedig ezúttal sem felejtették el megtenni, így kiderült, hogy a 3-Eleven 430 1:24-es időt ment. Ez gyakorlatilag új körrekordot jelent, a korábbi rekordtartó Exige Cup 430 idejét 0.8 másodperccel, az előző 3-Eleven változatot pedig két teljes másodperccel sikerült felülmúlnia. Mindebben nagy segítséget nyújtott a Torsen részlegesen önzáró differenciálmű, az Öhlins adaptív lengéscsillapító és a Michelin Cup 2 abroncsszett is, amik elől 18, hátul pedig 19 colos felniken gurultak.

A többek között négydugattyús féknyergeket is felvonultató modell tökéletes lezárása egy időszaknak, ám a Lotus sajnálatos módon mindössze 20 példányt készít belőle, ami azt jelenti, hogy nem sok esélyünk lesz vele összefutni az utakon. A 3-Eleven 430 ára 102 ezer fontban, vagyis 36 millió forintban lett meghatározva.

Forrás: Lotus