Manapság már szinte csak a különböző SUV-k forognak a köztudatban, hiszen a vásárlók egyre nagyobb százaléka dönt úgy, hogy ilyen jellegű modellt visz haza a kereskedésekből, ám a Volvónál komoly hagyománya van a kombiknak, ezt a szálat is ápolni kell, így bemutatták az új V60-at, amely reményeik szerint kiváló alternatívát nyújt majd azoknak, akik kicsit másra vágynak.

Az már első ránézésre is látszik, hogy egy tipikus Volvóval van dolgunk, amely jellegzetes vonalaival, krómozott hűtőrácsával és a már jól ismert Thor kalapácsa fényszórókkal könnyedén megkülönbözteti magát német riválisaitól - miközben egy összenyomott V90-et idéz a jól ismert Scalable Product Architecture (SPA) platformon, amin az XC60-nal és a 90-es sorozattal osztozkodik. Az új modell 126 milliméterrel hosszabb lett (4761mm), a tengelytáv szintén gyarapodott, immár 2872mm a korábbi 2776mm helyett. A kocsi másfél centivel alacsonyabb, mint elődje, a hasmagasság 128 mm 130 milliméterrel szemben.

Ugyanez elmondható az utastérről is, hiszen ott is tipikus Volvo elemekkel találkozhatunk. A minimalista elrendezés kifejezetten népszerű lett az utóbbi időben, mindezt pedig a 9 colos portré-stílusú érintőképernyő tette lehetővé, amely a kapcsolók nagy részét "eltakarította" a műszerfalról. A vásárlók a klímát, a navigációs rendszert és a médialejátszót is ezen keresztül vezérelhetik, ami nagy könnyebbséget jelent nekik. 

2018 Volvo V60

Mivel egy kombiról van szó, a hátul helyet foglalók fej- és lábtér tekintetében sem fanyaloghatnak, mint ahogy nem érheti panasz a pakolhatóságot sem, ugyanis az új Volvo V60 590 literes űrtartalommal rendelkező csomagtartót kapott. Ez 99 literrel több, mint amit a kifutó modell tudott felmutatni, de több annál is, mint amit a BMW 3-as sorozat Touring, az Audi A4 Avant, vagy a Mercedes-Benz C-osztály Estate tud felmutatni. A hátsó ülések ledöntése után egyébként 1364 literes "raktér" áll rendelkezésre.

A Volvo biztonságtechnikai fejlesztéseiről is jól ismert, ezért nem meglepő, hogy az autóba szinten minden ma elérhető rendszer bekerült. A City Safe automatikusan aktiválja a féket, ha úgy érzi, hogy fennáll az ütközés veszélye, a félautomata vezetést kínáló Pilot Assist pedig segít abban, hogy indokolatlanul ne hagyjuk el a sávot, ráadásul a jól látható útburkolati jelekkel ellátott utakon akár 130 km/órás sebességig is átveheti a kormányzással, gyorsítással és lassítással kapcsolatos feladatokat. A Volvo közlése szerint mai napig a City Safe az egyetlen piacon lévő fejlesztés, amely gyalogosok, a kerékpárosok és a nagytestű állatok felismerésére is képes, ez pedig büszkeséggel tölti el őket. Mindez, a számos további rendszer és a szép számban jelen lévő légzsákok vélhetően könnyedén garantálják majd az Euro NCAP-n az öt csillagot.

2018 Volvo V60
2018 Volvo V60

A svéd gyártó korábban egyértelműen kijelentette, hogy 2019-ig minden egyes modelljük elektromos változattal gazdagodik, ennek fényében pedig aligha meglepő, hogy az új V60 esetében is bekerült két összkerékhajtással kiegészített plug-in hibrid egység a kínálatba. Ezek közül a T8 Twin Engine lett a legerősebb, esetében 390 lóerős teljesítményre számíthatnak a vásárlók, de T6 Twin Engine sem gyengélkedik a maga 340 lóerejével. Természetesen nem maradtak ki a hagyományos benzin- és dízelüzemű erőforrások sem, előbbi esetében a T5 és T6, utóbbinál pedig a D3 (150 lóerő) és D4 (190 lóerő) egységekről van szó.

Azok, akik érdeklődnek a modell iránt, már ma leadhatják rá megrendeléseiket, és ha szerencséjük van, már szeptemberben átvehetik autóikat. Az értékesítéssel kapcsolatos további érdekesség, hogy a szegmensben most először arra is lehetőség nyílik, hogy az ügyfelek előfizetéses rendszerben jussanak hozzá a modellhez, amely gyakorlatilag annyit jelent, hogy a programban résztvevők tulajdonjog vásárlása helyett csak "bérleti díjat" fizetnek.

Forrás: Volvo