Christian von Koenigsegg az AutoGuide-nak adott interjút, melyben elmondta, nem probléma számukra az, hogy elektromos sportautót készítsenek, őket ugyanis a színtiszta teljesítmény érdekli, és nem pedig a hatékonyság.

Az elektromos autók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ez a népszerőség pedig azt eredményezi, hogy a sportautók körében is megindult a helyezkedés, hiszen senki sem szeretne lemaradni riválisai mögött.

Igaz ez a Koenigseggre is, amely korábban már tett egy próbát az elektromos hajtáslánc alkalmazásával, ugyanis az 1520 lóerős teljesítménnyel és 2000 Nm-es nyomatékkal büszkélkedő Regera hibrid rendszerrel került értékesítésre. A gyártó vezetője szerint az elektromos hajtáslánc önmagában olyan 700 lóerő előállítására lehet képes, az akkumulátorcsomag pedig mindössze 70 kilogrammot nyom, ráadásul övék a világ első homologizált 800V-os rendszere, szóval régóta ott vannak már az elektromos technológia élvonalában, csak mindezt elhomályosítja az a tény, hogy belsőégésű motor is van az autóikban.

Galéria: Koenigsegg Regera Aero Package

Könnyen előfordulhat azonban, hogy ez már nem sokáig lesz így, ugyanis Christian von Koenigsegg szerint, ha kivennék a Regerából a V8-as egységet, a világ legfejlettebb elektromos autóját alkothatnák meg. Mindez azonban csak elméleti szinten történt meg egyelőre, ugyanis az autó megfelelő hangjának "előállítása" még problémát jelenthet.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy nem a károsanyag-kibocsátás körüli szigorítás áll-e annak hátterében, hogy a svéd gyártó elkezdett a kérdéssel foglalkozni, ám a vezető szerint erről szó sincs:

"A Koenigsegg esetében nem igazán tartjuk szem előtt a környezetvédelmi szempontokat, ugyanis nagyon kevés modellről van szó, ráadásul a tulajdonosok nem is napi szintű használatra vásárolják azokat, vagyis nem igazán szennyezzük a világot", mondta.

Forrás: AutoGuide