A hivatalos adatok szerint egy 5.11 méter hosszú prémiumkategóriás limuzin érkezésére kell számítanunk, ami a Tesla Model S helykínálatát is felülmúlhatja. A most közzétett három vázlatszerű fotón látható újdonság fastback kialakításával és méretes felnijeivel igyekszik felhívni a figyelmet a sportosságra, miközben a luxust az ellenkező irányban nyíló ajtók sejtetik, noha ez vélhetően egy olyan funkció, amely a sorozatgyártott változaton már nem kap majd helyet.

Az utastérben négy, egymástól elválasztott ülést láthatunk, na meg azt, hogy az autóból a kormány mellett a hagyományos pedálok is hiányoznak. A tanulmány ugyanis egy tisztán elektromos-meghajtású, önvezető technológiával ellátott modell, amely saját magától navigál a legnehezebb forgalmi szituációkban is, levéve ezzel a terhet a "vezetőről", aki menet közben is szabadon társaloghat utastársaival.

Galéria: Volkswagen I.D. Vizzion Concept Teaser

Helyet kapott az autóban a mesterséges intelligencia is, aminek köszönhetően az utasok hangvezérlés segítségével személyre szabhatják beállításaikat, majd a későbbiekben fogadhatják az autótól érkező javaslatokat.

A meghajtásról két, összesen 306 lóerő leadására képes villanymotor gondoskodik, amely 180 km/órás végsebességet garantál - a 111 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomag 665 kilométer pedig megtételét ígéri.

Forrás: Volkswagen