Elméletileg négy karosszériaváltozatot tervez a Kia a Ceedhez, köztük egy sportos GT-t, ami a konszerntárs Hyundai i30N-től örökölhet jegyeket, de nem lesz olyan harapós és kiélezett. A Kia európai marketingfőnöke, Artur Martins az Autocarnak nyilatkozva árulta el, hogy a Ceed GT tesztelését egy Albert Biermann vezette csapat fogja végezni - Biermann felelt az i30N fejlesztéséért is. A Ceed GT-t részben a Nürburgringen fogják fejleszteni, ahol a Hyundai rendelkezik állandó tesztközponttal.
Biermann szerepvállalása azt jelenti, hogy a kocsi kezelhetősége és egyensúlya az i30N-hez fog hasonlítani, de a teljesítményben nem lesz vele egy szinten – fejtette ki Martins. Mókásabb lesz, mint a régi autó, jegyezte meg, de nem lesz annyira kihegyezett, mint az i30N.
A motorok terén a Ceed egy húron pendül az i30-cal, ugyanazokat a benzines és dízel erőforrásokat használják benne, de ez még nem garancia arra, hogy a 2 literes egység 275 lóerős kivitelét kapja, akárcsak az i30N. Szóba jöhet ugyanezen erőforrás visszafogott változata, vagy a 48 voltos enyhe hibrid hajtáslánc teljesítményorientált megfelelője. A teljesítmény vélhetően 200 lóerő magasságában fog tetőzni.
A Ceed GT így nem a Focus ST vagy a Megane RS kihívója ként lépne fel, hanem az alap Golf GTI-t szemelik ki vele a dél-koreaiak. A karosszéria visszafogott módosítások alapján lesz megismerhető: 18 colos felnik, új első lökhárító és tetőspoiler szerepelnek a listán. Először az ötajtós kap GT változatot, majd a még idén érkező shooting brake karosszéria is megkapja a sportos hajtásláncot. A shooting brake hivatott betölteni az űrt, ami a háromajtós GT után maradna a kínálatban. A Genfben bemutatkozó kombi esetében GT-Line felszereltség várható, a motor és a futómű marad változatlan.
