Egy romantikus ügyfél ízlésének és kívánalmainak tudható be a képeken látható McLaren 570S Spider.

A középmotoros és kétüléses sportkocsit kézzel szerelik össze a McLaren wokingi üzemében, természetesen egyedi igények kielégítésére is lehetőség nyílik a cégnél. Az egyik vevő a Vermillion Vörös fényezés mellett döntött, amit a McLaren Elite színpalettáról választott, ehhez passzoló vörös-fekete bőrkárpitot nézett ki az utastérhez és további kiegészítők alkotnak harmonikus összképet. A bőr mellett fekete Alcantara tűnik fel több ponton a kabinban, míg a karbonszálas komponensekből jutott az ajtópanelekre és a kartámaszra.

Szintén a McLaren Special Operationsnek (MSO) köszönhetőek a vörös biztonsági övek és az Apex Vörös bőrözés a kormányon. Kívülről a féknyergek és a Pirelli színes abroncsai fogják keretbe a romantikus alkotást.

A két részből álló keménytető 15 másodperc alatt nyílik/csukódik, 40 km/h-s tempóig menet közben is elvégezhető az „alakváltás” egyetlen gombnyomással. A 3.8 literes, ikerturbós V8-as révén 3.2 másodperc alatt százon van a kocsi, zárt tetővel 328 km/h a modell végsebessége. Nyitott tetővel is lehet borzolni a kedélyeket: aki nem félti a frizurát, az 315-tel is téphet a randira.

Valentine's Day McLaren 570S Spider

Ez is érdekelhet: