Senki sem szerette volna megvásárolni az eBay-en eladásra kínált limuzinná alakított Ferrari F360-at.

Az autó átalakítást tavaly fejezték be, nem meglepő módon sokat költöttek rá, ám a befektetett pénz és energia nem nagyon akar megtérülni, ugyanis hiába kínálták eladásra a 2003-as gyártmányú sportautó limuzin változatát, senki sem akarta kifizetni a 95 ezer dollárban meghatározott minimum árat.

A hirdetés szövege pedig megpróbálta elcsábítani az érdeklődőket, hiszen többek között az 51.179 kilométeres futásteljesítményre, a sportautókra jellemző teljesítményre és a limuzinoknál megszokott kényelemre is felhívták a figyelmet. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek, így a hét személy szállítására is alkalmas, tévével, partifényekkel, sötétített ablakokkal, vadonatúj hangrendszerrel és egymással szemben nyíló ajtókkal is felszerelt Ferrari F360 marad jelenlegi tulajdonosánál.

Ferrari 360 Modena limo

Az mindenesetre plusz pont, hogy a sportautó erőforrásához nem nyúltak, így annak meghajtásáról továbbra is a jól ismert 3.6 literes V8-as blokk gondoskodik. A 400 lóerős teljesítmény és 373 Nm nyomaték leadására képes motor a gyári karosszériában 4.5 másodperces 0-100-as gyorsulásra képes, végsebesség tekintetében pedig 295 km/óra a hátár. Az extra súly miatt itt nyilvánvalóan hasonló értékeket sem mérhetünk, ám ettől függetlenül limuzinok között még kiugró értékeket produkálhat.

A Ferrari F360 piaci értéke egyébként 50-60 ezer dollár között mozog, ám egy alacsony futásteljesítményű példány akár 100 ezer dollárt is érhet.

Forrás: eBay

Ferrari 360 Modena limuzin