A baleset még vasárnap reggel történt Kolumbiában, ahol a Bogotá és Tunja közötti autópályaszakaszon több autó is összeütközött egymással.

A Fuel Car Magazine értesülései szerint a problémát az egyik autó nem várt sávváltása okozta, ugyanis a nedves aszfalt és a nagy sebesség következtében a manőverben komoly hiba csúszott. Hogy volt-e az esetnek előzménye, az továbbra sem ismert, mindenesetre az jól látható, hogy az autók jelentős sérüléseket szenvedtek.

A McLaren esetében szinte az egész frontrész eltűnt, nem is beszélve a jobb oldaláról,. amely gyakorlatilag a vázig csiszolódott. A Porsche Boxster S és a Mercedes-AMG GT S háza táján sem sokkal jobb a helyzet, hiszen mindkét sportautóra komoly kozmetikai kezelések várnak, mielőtt újra hajthatják majd őket.

 

A néhány fotó hátterében fellelhető Porsche 911 láttán erős a gyanú, hogy a négy sportautó együtt tartott valahova, az össztűzbe kerülő Toyota Land Cruiser Prado pedig csak szimplán rosszkor volt rossz helyen.

A beszámolók szerint a balesetben érintett négy autó utasait kórházba szállították kivizsgálásra, ám mindannyiuk állapota stabilnak bizonyult.

Forrás: Fuel Car Magazine