Mindez ráadásul csak a helyi, dél koreai piacról, ahol induláskor három különböző erőforrással lesz kapható az újdonság.

A Hyundai február 7-én tette lehetővé, hogy az új Santa Fe iránt érdeklődő ügyfelek leadják előrendeléseiket, a reakció pedig a vártnál is jobb lett. A crossoverre ugyanis egyetlen nap alatt 8190 jelentkezés futott be, ami házon belül is remek eredménynek számít és előrevetíti, milyen fogadtatásra számíthat a gyártó a világ más területein.

Az ügyfelek ráadásul nem zsákbamacskára adták le rendeléseiket, hiszen a Hyundai közzétette az autóval kapcsolatos legfontosabb információkat és az árat is, ami a benzines változatnál 6.5, a dízelüzeműnél pedig 6.7-7.9 millió forintban lett meghatározva - mindez természetesen a dél-koreai piacra vetítve.

Néhány nappal ezelőtt egy hosszas figyelemfelkeltő kampány és megannyi kémfotó után az új-generációs Hyundai Santa Fe hivatalosan is megmutatta magát a gyártó  oldalán közzétett sajtófotóknak köszönhetően. Mivel korábban vázlatszerű képeket már láthattunk róla, nagy meglepetésként nem érhet minket az a tény, hogy gyakorlatilag semmiben sem hasonlít az elődre.

2019 Hyundai Santa Fe teaser

A meglehetősen magasan elhelyezett fényszórók egyértelmű utalást tesznek a Konára és a nemrég bemutatott Nexo nevű hidrogén üzemanyagcellás crossoverre, ám mivel a Hyundai új stílusjegyeiről beszélünk, ezen elem megjelenésére egyértelműen számítani lehetett. Mint ahogy számítani lehetett az új típusú hűtőrács felbukkanására is, amelyet először az i30-nál alkalmazott a gyártó.

Bár mindössze egyetlen kép áll rendelkezésünkre az autó megjelenésének kielemzéséhez, ez is elég ahhoz, hogy lássuk, a gyártó egy tekintélyes méretekkel rendelkező, szoborszerű kiállással operáló SUV elkészítését tűzte ki célul, amely átlagostól eltérő frontrészével, masszív kerékjárati íveivel és úgy összességében modern megjelenésével igyekszik majd kellő nagyságú szeletet kiszakítani abból a bizonyos tortából.

Az autóba beülve aztán jöhet az újabb felfedezés, ugyanis az utasteret is alapjaiban tervezték át a szakemberek. A külsőhöz hasonlóan néhány Kona-elem itt is megfigyelhető, az infotainment rendszer kijelzője a műszerfal felső részére került, és bár a kormány mögött megbúvó műszercsoport nem teljesen látszik, a jelek szerint középre került és teljesen digitális formát öltött.

2019 Hyundai Santa Fe

Hyundai dél-koreai oldalán fellelhető információk szerint a helyi piacon 2 és 2.2 literes turbódízel motorral valamint egy 2 literes, turbófeltöltővel kiegészített benzines egységgel kínálják majd a modellt. Függetlenül attól, melyik mellett teszik le voksaikat ügyfelek, az erő továbbításáról egy nyolcsebességes automataváltó fog gondoskodni.

Biztonsági fejlesztések terén is szintet lép az újdonság, abban ugyanis már a frontális ütközésre és a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is helyet kapott, miközben nem maradt ki a biztonságos kiszállást garantáló Safe Exit fejlesztés sem, amely figyelmeztet, majd lezárja az ajtókat, ha azokat akkor szeretnénk kinyitni, amikor más autók is vannak a közelben. Mindezek mellett egy meglehetősen fura fejlesztés is beépítésre került, ugyanis az autó a vezető kiszállásakor már azt is jelzi, ha valaki a hátsó üléseken "felejtődött".

A teljesen megújult Hyundai Sante Fe a hónap végén kezdődő New York Auto Show-n mutatja meg magát a nagyközönségnek, ahol minden bizonnyal újabb információkat is közöl majd róla a gyártó.

Forrás: Hyundai South Korea