Nem várt meglepetéssel szolgálhat a bajor gyártó, ugyanis a hírek szerint egy eddig nem látott új tanulmányt is kiállítanak.

A 2018-as Genfi Autószalon valamivel több mint egy hónap múlva nyitja meg kapuit, a BMW pedig már gőzerővel készül az év egyik legjelentősebb autóipari eseményére.

Bár számos gyártó, köztük az Opel is úgy döntött, nem vesz részt a kiállításon, a bajor gyártó jó szokásához híven nem kíván arról lemaradni, ha pedig már ott vannak, érdekes és izgalmas dolgokkal szolgálnak a kilátogatóknak.

Ilyen lehet például a BMW X4 világpremierje és az M5 Competition Package érkezése is, ráadásul úgy tudni, egy extra "tétel" is felkerülhet a menüre, ugyanis bemutatkozhat egy új tanulmány is. A BMW Blog forrásai szerint az autó az M-részlegtől érkezik, a jelenlegi 8-as sorozat és M8 platformjára épül, ám megjelenésében eltér majd az eddig látott M8 Coupétól.

Túl sok információ egyelőre nem érkezett a modellről, mindössze annyit lehet tudni, hogy a 8-as sorozat tagjaként debütál és egy jövőbeni sorozatgyártott autó előfutáraként mutatja be a gyártó.

Hírek a BMW háza tájáról:

Forrás: BMW Blog; Borítókép: BMW 8-as sorozat

BMW X4 kémfotók