A FIOM szakszervezet jelentette be, hogy további megszorításra és a munkaórák jelentős mértékű csökkentésére van szükség az FCA torinói üzemében, ahol főleg a Maserati Levante gyártása zajlik. A lépés igen drámai: 60 százalékkal csökkentik a munkaórák számát, mindezt előreláthatólag júliussal bezárólag. Az FCA már tavaly is elrendelte a termelés leállítását több nap erejéig, közben ideiglenes munkaszünetre küldte az alkalmazottakat, akik otthon maradtak, amíg a piaci igényekhez igazították a gyártást.

A konszern új megállapodást írt alá az alkalmazottakkal, akik elfogadták a csökkentett munkaidőt, azaz kevesebbet dolgoznak, de senkitől sem válnak meg. A szakszervezet szerint az új megállapodás értelmében 59 százalékkal csökken a munkaórák száma, ami 2080 állás elvesztésének felel meg. Az FCA nem kívánta kommentálni a hírt, írja az Automotive News.

A Levante finoman szólva sem zárt erős évet tavaly: források szerint 5400-5700 darabot adtak el belőle tavaly Európában. Az FCA több gyárat is átszervezett és átszerelt Olaszországban azért, hogy több olyan modellt tudjanak gyártani, melyek nagyobb profitot termelnek, beleértve az Alfa Romeo kínálatát, a Jeep Renegade-et, vagy a Maserati első SUV-ját, a Levantét. Az FCA június 1-én fogja prezentálni stratégiai tervét, amivel a 2022-ig tartó időszakot kívánják lefedni.

Kapcsolódó tartalom:

Forrás: Automotive News Europe

2017 Maserati Levante S

Galéria: 2017 Maserati Levante S