A Ford Ka + nem csak egy szimpla frissítést, de egy új, crossover jellegű Active változatot is kapott.

Noha a Ford Ka+ egyértelműen egy rétegmodell, még nem jelenti azt, hogy a gyártó ne gondozná azt kellő törődéssel, hiszen azt követően, hogy 2016-ban 30 centimétert nyújtottak rajta, idén újra hozzányúltak, még ha ezúttal olyan túl nagy változásokat nem is eszközöltek.

Kívülről nézve leginkább az új hűtőrács és a némileg átalakult lökhárítók szúrhatnak szemet az érdeklődőknek, míg odabent a 6.5 colos kijelzőn keresztül vezérelhető SYNC 3 infortainment rendszer a legnagyobb újítás, ami immár az Apple CarPlay és Android Auto támogatást sem nélkülözi.

Motorválaszték

A motorháztető alatt azonban már komolyabb dolgok is történtek, ugyanis most először bekerült a kínálatba a 95 lóerő leadására képes 1.5 literes TDCi dízelmotor, amely maximális, 215 Nm-es forgatónyomatékát 1750-2500 fordulatszámok között adja le. Az új erőforrás mellett megtalálható lesz a szintén új fejlesztésű, háromhengeres, 1.2 literes Ti-VCT benzinmotor is, amely 70 és 85 lóerős változatokban is a vásárlók rendelkezésére áll. A gyártó közlése szerint az új egység hatékonyabb működésű lesz, 1000 és 3000 fordulatszámok között pedig mintegy 10%-kal, nagyobb nyomatékot ad majd le.

2018 Ford Ka+

Noha a Ford Európában értékesített legolcsóbb modelljéről van szó, a Ka + extrák tekintetében sem áll olyan rosszul, ugyanis felár ellenében az esőszenzor, a fűthető első ülések, a fűthető szélvédő, a tolatókamera és az automata klíma is elérhető.

SUV verzió

Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni, hogy a Ford Ka+ a Fiestához hasonlóan immár Active változatban is elérhető, vagyis már azok is opcióként tekinthetnek a modellre, akik gyakrabban járnak ki a természetbe. Az újdonság az alapmodellhez képest 23 mm-rel megemelt hasmagassággal, SUV-kra jellemző védőburkolatokkal, 15 colos felnikkel és tetőcsomagtartóval mutatkozott be.

Amennyiben valaki személyesen is megtekintené a két modellt, úgy a március 8-18 között megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon lesz erre először lehetősége. 

Forrás: Ford

Az új Ford Ka+