Most, hogy az ígéretek szerint az összes Mercedes-Benz modell átalakuláson megy keresztül, az A-osztály sem maradhatott immunis. Az 1997 óta piacon lévő modell csak 2012-ben vált igazán modern autóvá, ám a tervezőknek a továbbfejlesztett változaton is sikerült még csavarniuk egyet.
A német autógyártó nagy reményekkel készítette el az autót, amitől egyértelműen azt várják, hogy uralni fogja saját szegmensét. Erre minden esélye megvan, hiszen az elődhöz képest számos ponton változott, azt pedig, hogy melyek ezek a pontok, alább részletezzük.
Frontrész


Az új A-osztály orr-része éles, határozott vonalakkal operál, aminek köszönhetően magabiztos kiállást sugall. Az alapfelszereltségként járó LED-fényszórók morcosra vették a figurát, és ugyanez mondható el az új CLS-től kikölcsönzött hűtőrácsról is. A vásárlók igény esetén Multibeam LED-fényszórókat is kérhetnek, amik 18 különálló LED egységből állnak.
A sarkokban elhelyezett két légbeömlő mérete megnőtt, és alacsonyabbra is került, ami tovább növeli az újdonság agresszivitás-faktorát a nagyobb fényszórókkal és íveltebb formákkal rendelkező elődhöz képest.


Hátsó rész


Az új A-osztály hátsó része egészen remekül sikerült, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy lekerültek róla az elődnél is sokakban ellenérzést kiváltó dívatlan formájú hátsó lámpák. A helyükre egyszerűbb, ám határozottabb megjelenésű egységek kerültek, amik egészen a rendszámtábla bemélyedésének felső sarkáig benyúlnak. Jellegzetesebb lett a diffúzor is, amely felszereltségi szinttől függően akár sárga kiegészítőkkel is kérhető. A lejtősebb tetővonal a hátsó ablak méretéből egy kicsit visszavett, ám ez egyáltalán nem zavaró, ugyanis az összkép egészen remek lett.


Oldalnézet


Talán ez az a terület, ahol a legtöbbet egyszerűsödött az új modell, ugyanis az első kerekektől egészen az autó hátuljáig ívelő designelemek teljesen eltűntek, helyettük sokkal egyszerűbb, a két kerék között megjelenő egyenes formájú fénytörők érkeztek.
Az új A-osztály hossza 30 mm-rel, nyomtávja pedig 14 mm-rel nőtt, aminek köszönhetően az utastér is tágasabb lett. A hivatalos közlemény szerint minimálisan ugyan, de az autó hasmagassága is csökkent, ez pedig oldalról nézve is sportosabb hatást eredményezett.

Utastér


Az új modell utastere néhány elemelt az elődnél megszokott módon vonultat fel, elég csak megemlítenünk a középre helyezett szellőzőket és a hasonló megjelenésű kormánykereket, amely az újdonságnál azért már mélyebben "ül" és sokkal tech-központúbb is lett.
Kijelzők tekintetében azonban komoly változtatások történtek, ugyanis bekerült az autóba az widescreen kijelzővel ellátott MBUX nevű új fejlesztésű infotainment rendszer, amely már a mesterséges intelligenciát és a kiterjedt hangvezérlést sem nélkülözi. A mai trendeknek megfelelően a gombok és kapcsolók nagy része eltűnt, így a felület sokkal letisztultabb, egységesebb lett.

