A korábbi pletykák igaznak bizonyultak, ugyanis a Volkswagen Csoport tulajdonában álló márka ma hivatalosan is megerősítette, hogy a Cupra név jövőben almárkaként folytatja tovább pályafutását, és nem meglepő módon a teljesítményorientált modellek elkészítéséért fog felelni. A két logó közzétételekor a SEAT azt is elárulta, hogy az új márka hivatalos bemutatására egy február 22-ei eseményen kerül majd sor.

A gyártó közlése szerint az első Cupra modelleket már a 88. Genfi Autószalonon szemügyre vehetjük, ám, hogy melyek lesznek ezek a modellek, azt nem erősítették meg. Az egyik azonban szinte biztosan az Ateca lesz, amelynek tesztelése már 2016 novembere óta zajlik. Az autóba a számos más járműben is megtalálható 2 literes, benzines turbómotor kerülhet, amelynek teljesítménye 300 lóerő körül alakulhat.

Cupra logo
Cupra logo

A legfrissebb Cupra jelzéssel ellátott autó jelen pillanatban a tavaly szeptemberben bemutatott 310 lóerős Leon Cupra R, amelynek gyártási darabszámát 799 példányban korlátozta le a SEAT. A pletykák szerint egy ennél erősebb, 335 lóerős Leon ST Cupra R kombi érkezésére is számítani lehet idén, így könnyen előfordulhat, hogy a SEAT logó helyett már azon is a Cupra jelzés kap majd helyet.

Mivel az Ibiza a Volkswagen Polo GTI spanyol megfelelője lehetne, logikus döntésnek tűnne a portfólióba történő behozatala, ám ezzel kapcsolatban tavaly még úgy nyilatkoztak, hogy nem áll szándékukban a 1.5 literes TSI motorral szerelt 150 lóerős változatnál erősebbet készíteni belőle.

A Cupra márkává történő alakítása mellett egy nagyméretű SUV legyártása is ott szerepel a SEAT idei tervei között, ami nem kizárt, hogy vállalat csúcsmodelljévé lép majd elő.

Forrás: SEAT