A nagyobb hatótávolság mellett egy megnövelt teljesítményű villanymotor is érkezhet a modellel.

A Renault Zoe régóta Európa legnagyobb számban értékesített elektromos autójának számít, ami vetve egy pillantást a riválisokra, talán nem is csoda. Riválisként egyedül a Nissan Leaf az, amelyik megemlíthető lenne, ráadásul nagyobb hatótávolságot is kínált, egészen addig, amíg a franciák nem dobták piacra frissített akkumulátorcsomagjukkal ellátott modelljüket. A japán gyártó azonban nem tudott élni a lehetőséggel, ami többnyire az előző-generációs modell hátborzongató megjelenésének volt köszönhető.

Rajta kívül a Smart elektromos modellje szorongathatta volna még meg a franciákat, ám a kétüléses kivitel miatt nem tartották azt túl praktikusnak a vásárlók. A Volkswagen e-Golf ugyan szép eredményeket produkál, de mivel késve érkezett meg a piacra, tekintélyes hátrányt kell ledolgoznia, a BMW i3-at pedig megemlíteni is fölösleges, hiszen a bajorok modellje egy olyan ligában versenyez, ahol az árak magasabbak, a maximális hatótávolság pedig alacsonyabb, mint a belépőszintű modelleknél.

Renault Zoe Star Wars Edition

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Renault Zoe elbízhatja magát, hiszen a 41 kWh-s akkumulátorcsomagja NEDC értékelés szerint mérve is csak 300 kilométer megtételét ígéri egyetlen töltéssel, ráadásul jól tudjuk, hogy ezek kifejezetten optimista becslések, ennyit normál körülmények között képtelenség menni az autóval, tehát látható, hogy van még hova fejlődni.

Érezheti ezt a francia gyártó is, hiszen olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Renault akár már júliusban bemutathatja a frissített változatot, amely immár kékre festett elemek nélküli LED fényszórókkal, 20 lóerővel megnövelt teljesítményű villanymotorral (90->110) és komolyabb hatótávolsággal debütálhat, ám sajnálatos módon ez utóbbival kapcsolatban semmilyen információ nem érkezett.

Amennyiben a bemutató időpontja helyesnek bizonyul, úgy a márciusi Genfi Autószalonon már hallhatunk majd valamilyen bejelentést ezzel kapcsolatban.

Forrás: PushEVs