A gyártó videóban tudatta a világgal, készen állnak rá, hogy elektromossá alakítsák jelenlegi és jövőbeni modelljeiket.

A Mercedes-Benz némileg szokatlan módon egy videóban ismertette jövőre vonatkozó terveit, melyek között nem túl meglepő módon az elektromos-meghajtás kap kiemelt szerepet.

A felvételen Markus Schafer, a márka gyártásért és beszállítói ügyekért felelős vezetője beszél, és felhívja rá a figyelmet, hogy elektromos modelljeik az összes jelentős piac összes kulcsfontosságú szegmensében jelen lesznek, kezdve a Smart ForTwo-tól egészen a nagy méretű SUV modellekig.

Az autókat három kontinens hat gyárában készítik majd, ezek a létesítmények az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Kína vonalán terülnek el. Az első elektromos-meghajtású modell, amely legördül a gyártósorról a 2019-ben érkező közepes méretű EQC SUV lesz, amit Brémában készít majd a gyártó.

A vezető elmondta, amit már oly sokszor hallhattunk, vagyis, hogy az elektromos mobilitás kulcsfontosságú eleme az akkumulátor, ezért a beszállítóktól való függőség elkerülésének érdekében igyekeznek azokat saját maguknak legyártani. Az akkumulátorgyárakat az összeszerelőüzemekhez közel húzták fel, így ellátási problémák sem időben, sem pedig mennyiségben nem jelentkezhetnek.

A rövid videó alapján úgy tűnik, a Mercedes jól felkészült a elektromos forradalomra, és ezt jelzi a vezető utolsó mondata is, miszerint: "A Mercedes-Benz elektromos autók elkészítésére irányuló kezdeményezése jól halad, globális termelési hálózatunk készen áll az e-mobilitásra."

Forrás: YouTube