A gyártó vezetője szerint kockázatos projektekbe kezdenek, majd kijelentette, a Mission E sikere a márka jövőjére is hatással lehet.

A Porsche egy három fő pilléren nyugvó stratégiával vág neki a jövőnek, amely minden tekintetben az elektromos hajtáslánc alkalmazása felé vezet.

"Stratégiánknak három fő mozgatórugója lesz: a plug-in hibrid modellek, az érzelmekre ható, belsőégésű motorral szerelt járművek és a sportos hangolású elektromos-meghajtású autók", nyilatkozta Oliver Blume, a gyártó vezetője csütörtök este a stuttgarti Porsche múzeumban, ahol a márka első sportautója, a 356 70. évfordulóját ünnepelték.

"Mindig lesz igény arra, hogy a sportos mobilitás intelligens rendszerekkel társuljon. A Porschénél továbbra is a vezetési élmény kell, hogy játssza a főszerepet, ám a forgalmi dugóban, vagy épp parkoláskor talán nem olyan rossz dolog, ha átadjuk az irányítást az autónak", mondta a vezető.

A Porsche jelen pillanatban a Volkswagen Csoport legprofitképesebb márkája, jövőjének bebiztosítása pedig minden szempontból kulcsfontosságú, hiszen a profit jelentős részét korábban szállító Audi 2017-ben is vereséget szenvedett a Mercedes-BMW párostól, és nem látni, hogyan tudná megkezdeni a felzárkózást német riválisaihoz.

Igyekeznek tehát minden lehetséges módon szinten tartani, vagy még előrébb mozdítani a márkát, amely 2019-ben első teljesen elektromos sportautóját, a Mission E-t is bemutatja a nagyközönségnek. Az előjelek bizakodásra adnak okot, hiszen a frissített Panamera európai vásárlóinak 60%-a már a hibrid változat mellett tette le voksát, ezért a következő-generációs 911-ben is megjelenik az akkumulátor-technológia, ami némi plusz teljesítményt is biztosíthat.

Blume azonban elismeri, kockázatos projektbe kezdtek: "Mindenünk megvan ahhoz, ami a következő 70 évhez szükségeltetik, de a kockázat mértéke nem csökken, ugyanis a világ folyamatosan változik. A Porsche jövője a Mission E elektromos autó sikerességén is múlik", mondta.

Forrás: Bloomberg