A vártnál jóval hamarabb debütálhat a sokak által várt modell.

A Ferrari vezére, Sergio Marchionne korábban úgy nyilatkozott, hogy 30 hónapra van szükségük ahhoz, hogy meghozzák a végső döntést az SUV elkészítésének ügyében, ám úgy tűnik, azóta ambiciózusabbá váltak. Ezt a kijelentést ugyanis egészen pontosan tavaly októberben tette, ám az Auto Express értesülései szerint az említett modell már jövőre bemutatásra kerülhet.

A tempó elsőre gyorsnak tűnhet, főleg annak fényében, hogy 2016-ban Marchionne még úgy nyilatkozott, hogy csak a halála után készülhet ilyen modell a Ferrari háza táján. Akkor persze még nem mutatta be saját SUV-ját a Lamborghini, amely azóta meglehetősen nagy figyelmet kap, és szinte biztosan kijelenthető, hogy a kínálat egyik legkeresettebb tagja lesz.

A Ferrari azonban nem feltétlenül az Urust, hanem sokkal inkább az Alfa Romeo Stelviót tartja riválisnak, ugyanis Marchionne elmondta, jelen pillanatban a Stelvio a leggyorsabb SUV, a Ferrarinak pedig semmi félnivalója nincs az Alfától. Mindez persze jó eséllyel csak tavaszig lesz így, amikor is megérkezik az Urus a Nürburgringre, és átadja a Stelvio rekordját a múltnak.

Amíg azonban a két olasz gyártó egymással vetekszik, egy harmadik fél könnyen belerondíthat a dologba, ugyanis nem kizárt, hogy a 707 lóerős Jeep Grand Cherokee Trackhawk is tesz majd egy próbát, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy az olaszok két szék közül a padlóra esnek.

Forrás: Auto Express