A Baird & Co. Nagy Britannia legjelentősebb aranykereskedője és finomítója, így nem csoda, hogy az 1967-ben alapított vállalat sokaknak ott lehet a célkeresztjében. Múlt héten pedig különösen fontos feladatot kellett elvégezniük, hiszen a finomítójukból tekintélyes mennyiségű aranyat kellett átszállítaniuk a Hatton Gardenben megnyíló kiállítótermükbe, és itt jöttek képbe a Porsche modelljei, amik a szállításhoz szükségeltettek.
Összesen 24 aranyrúd szállítását kellett megoldani, melyek egyenként 12.5 kilogrammnyi súlyt nyomtak, összesített értékük pedig a 10 millió fontot, vagyis a 3.5 milliárd forintot is elérte. Ekkora összeg szállításakor érthető módon igyekeztek minimálisra csökkenteni a kockázatot, és megtenni a szükséges 20 kilométert úgy, hogy közben az embereknek a meg se forduljon a fejében, hogy valami elképesztő összegű rakományt szállítanak.
Ehhez jöttek jól a Porsche modelljei, amik esetében a Baird & Co. szigorú, ám nem teljesíthetetlen feltételeket szabott. Ezek között szerepelt, hogy az autó minimum négy fő szállítására képes legyen, hiszen a vezetőn kívül egy operátor és egy biztonsági őr is velük tartott az úton. Szintén előírás volt, hogy a különleges kialakítású, mintegy 60 kilogrammot nyomó láda is elférjen az autóban, ám a Porsche Panamera Sport Turismo ezt mind nyújtani tudta, így megkezdődhetett a túra.
Bár nyilvánvalóan senki sem feltételezte, hogy a három Panamera 3.5 milliárd forintnyi értékű aranyrudat szállít, a Baird & Co. így sem bízott semmit a véletlenre, hiszen a felvezetőautó mellett több motorosrendőr és egy helikopter is figyelemmel követte az autókat.
A szállítmány 40 pernyi út után végül sikeresen megérkezett a helyszínre, ahol a biztonsági személyzet kipakolta, majd egy gondosan őrzött, földalatti széfbe helyezte.
Forrás: Porsche