Az új változat már közelebb visz minket ahhoz, amit majd a G63-tól kaphatunk.

A G-osztályból sosem lehet elég, és vélhetően hasonló véleményen vannak a gyártónál is, hiszen az alapmodell után nem sokkal az opcionálisan igényelhető Night Package is bemutatkozott, most pedig, újabb néhány nap eltelte után már az AMG Line változat is megérkezett.

Az újdonság vizuális szempontból nagy segítségünkre lehet a jövőben érkező teljes értékű AMG modell, a G63 megjelenésének megítélésében. Az új változat közepes mértékben frissített front- és hátsó résszel debütált, miközben a gyári felniszettet 20 colos, Mercedes emblémával ellátott alufelnik váltották. Szintén jól észrevehetők az elől és hátul is izmosabbá váló kerékívek, a szálcsiszolt alumínium díszítőelemek és az első féknyergeknél elhelyezett "Mercedes-Benz" feliratok is.

A sportos hangulatot egy új kipufogórendszer is erősíti, ami hangilag a lehető legjobbat hozza ki a 422 lóerő és 610 Nm nyomaték leadására képes 4-literes, V8-as biturbó erőforrásból.

Az utastérben Nappa bőrrel bevont háromküllős kormánnyal, AMG márkajelzéssel ellátott szőnyegekkel, vörös és fekete színekben pompázó bőrkárpittal és biztonsági övvel találkozhatunk. 

Nem kell már sokáig várniuk azoknak sem, akik elsősorban a motorháztető alatt elvégzett módosításokra kíváncsiak, hiszen Ola Källenius, a Mercedes kutatási- és fejlesztési részlegének vezetője szerint a G63 debütálására is hamarosan sor kerül.

Forrás: Mercedes-Benz Passion

 

Gallery: Mercedes G-osztály AMG Line