Szerencsére ezúttal nem csak egy kiállítási modellről van szó, hanem egy olyanról, amely aktívan a rendőrség szolgálatában áll.

Nem ez az első alkalom, amikor az átlagosnál jóval erősebb rendőrautóról számolunk be nektek, azonban míg a legtöbb esetben ennek kapcsán a dubaji rendőrséget kell megemlítenünk, az alábbi példány az Egyesült Államokban, a kaliforniai South Beach-en került bevetésre.

A helyi rendőrség 28 évvel ezelőtt kapott már egy modellt a műhelytől, most pedig megérkezett az újabb változat is, amely a Saleen Mustang S302 Black Label nevet viseli. A motorháztető alatt fellelhető 5 literes V8-asból 730 lóerőt és 813 Nm-nyi nyomatékot sikerült kipréselni, ami azt jelenti, hogy az alkotás elfogóautóként is kifejezetten hatékony tud lenni.

Az eredetileg 2015-ben bemutatott modell hagyományos társához képest új motorháztetővel, hűtőráccsal, lökhárítókkal és spoilerekkel büszkélkedhet. A felsoroltakon kívül érkezett még egy 20 colos, 5 küllős kialakítású felniszett, egy frissített felfüggesztés és egy továbbfejlesztett fékrendszer is, vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy nem csak optikai módosítások történtek.

Forrás: Instagram/Saleen