Úgy tűnik, soha nem akar véget érni a BMW Z4 és a Toyota Supra tesztelése, hiszen hosszú hónapok után is teljes takarásban láthatjuk csak őket az utakon. A legtöbb esetben ennyi idő után már csak bizonyos elemeket rejtenek el a kíváncsi szemek elől a gyártók, ám jelen esetben jól láthatóan erről szó sincs.

Látható viszont, hogy a korábbi öszvérmodellhez képest a Z4 frontrésze alapos változáson ment keresztül, mely nagyrészt az új, fényesebben csillogó, agresszívabb megjelenést kölcsönző hűtőrácsnak köszönhető. Az autón már a sorozatgyártásra kész fényszórók is helyet kaptak, igaz, valami okból kifolyólag azok felső sarkait továbbra is titokban szeretné tartani a gyártó. Az elemek egyébként nagyban hasonlítanak arra, amik a Z4 tanulmányon is helyet kaptak, leszámítva persze a lekerekített széleket.

Bár a BMW álcafóliája az autó oldalát teljesen eltakarja, alaposabban megnézve láthatjuk, hogy az első kerékjárati ívek mögül két "törésvonal" indul el az autó hátulja felé. A fő látványosságot azonban nem ez, hanem az a fotó nyújtja, amelyen a Z4 és a Supra hátsó része egymás mellett látható. A két gyártó közül a BMW választotta a konzervatívabb megoldást, az autón egyszerű, L- alakú, LED megvilágítású hátsó lámpákat, trapézformájú kipufogóvégeket és kerekek mögött megbúvó méretes, vertikális kialakítású légkivezető nyílásokat találhatunk. 

Ezzel ellentétben a Supra középen süllyesztett teteje már remekül megadja az alaphangot, amihez a hátsó ablak és lökhárító egyébként tökéletesen illeszkedik. A sportos megjelenést a szabad szemmel is jól látható hátsó spoiler és a két, tekintélyes átmérővel rendelkező kipufogóvég növeli.

Bár a két modell bemutatkozásának időpontja régóta lázban tartja a rajongókat, idén végre tényleg megtörténhet a "csoda". A Supra esetében egyesek már a márciusi Genfi Autószalont is lehetséges helyszínnek tartják, míg a Z4 érkezését egy kicsivel későbbre teszik.

Forrás: CarPix

 

Galéria: BMW Z4 és Toyota Supra kémfotók