Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt, az azonban biztos, hogy a modell sérüléseket szenvedett.

Csalódniuk kell majd azoknak az érdeklődőknek, akik a BMW X7 miatt látogatnak ki a Detroit Motor Show-ra, ugyanis az autó egészen biztosan nem kerül kiállításra.

A Frankfurt Motor Show-n bemutatott tanulmányról azóta kiderült, hogy sorozatgyártott változat is készül belőle, ám ettől függetlenül sokan szívesen vetnének egy pillantást a szeptemberben bemutatott koncepcióra. Erre az európai érdeklődőkön kívül egyébként már az amerikai BMW-szimpatizánsoknak is lehetőségük nyílt, hiszen valamivel több mint egy hónappal ezelőtt Los Angelesben még kiállította azt a gyártó.

A tervek szerint mindez Detroitban is megtörtént volna, ám a BMW szóvivője az Automotive News-nak elmondta, hogy az X7 a kamionnal történő szállítás közben megsérült, így azt nem tudják bemutatni a rajongóknak. A standon az X-jelzés nélküli sima 7-es BMW vette át a helyét, amely azonban közel sem annyira érdekes, mint a három üléssoros elrendezésű luxus SUV lett volna.

Az új modell sorozatgyártására a dél-karolinai Spartanburgan kerül sor, az első példányok pedig már jövőre megérkezhetnek a kereskedésekbe. Debütálása után olyan riválisokkal kell majd számolnia, mint a Mercedes-Benz GLS, az Audi Q7, a Volvo XC90 és a Range Rover/Sport, miközben a Cadillac Escalade, Lincoln Navigator, Infiniti QX80 és Lexus LX 570 négyes is veszélyt jelenthet majd rá.

Forrás: Automotive News

 

BMW Concept X7 iPerformance