A V12-es motorral szerelt sportautó közúti tesztje jelenleg Hongkongban zajlik.

Az Apollo már az autó bemutatójának pillanatában világossá tette, hogy az autó azoknak készült, akik vágynak még a régi idők vezetési élményére, és nem azoknak, akik a mai hiperautók plug-in rendszereinek megismeréseivel szeretnék eltölteni az időt.

Ezen szellemiségnek megfelelően egy 6.3 literes V12-es motor került az IE-be, amely 790 lóerős teljesítményével, 760 Nm-es nyomatékával és 333 km/órás végsebességével szerezhet majd magának hírnevet. Erre pedig minden esélye megvan, hiszen a kiterjedt karbonhasználatnak köszönhetően mindössze 1250 kilogrammot kell mozgatnia, a súlyarány 45:55 arányban került elosztásra.

Az Apollo legújabb büszkesége az erőforrás mellett aerodinamikai csomagjáról is könnyedén felismerhető lesz, hiszen a méretes első splitter, a karosszériában elhelyezett légelvezető csatornák, a motorháztetőre vágott szellőzők és a felfoghatatlanul nagy hátsó szárny mind-mind olyan extra, amivel más sportautóknál csak ritkán találkozhatunk, és akkor sem ilyen kivitelezéssel és méretekkel. A gyártó közleménye szerint ezen elemek együttesen 1350 kilogrammnyi leszorítóerőt generálnak 44.5-55.5%-os első/hátsó eloszlásban, így az autó a nagy sebességű egyenesekben és kanyarokban is vonzza magát az aszfalthoz.

Azt, hogy az összkép zseniális lett, az alábbi, Hongkongban rögzített videó is jól szemlélteti, ám felhívja a figyelmet egy olyan dologra is, ami a képeken nem jön, ez pedig a hang.

Íme: