Elkészült az új CLS, valamint az E-osztály Coupé és Convertible AMG-kivitele – három karosszéria, egy motor.

A recept egyszerű: fogj egy motort, majd tedd be a modellpaletta három típusába, lásd el őket valamilyen módon a Mercedes-AMG 53 névvel. Ez történt a CLS, az E-osztály kupé és kabrió esetében. A közös szív egy 3 literes, sorhatos erőforrás, amiben nagyobb turbónyomással érték el az erőtöbbletet, valamint egy 48 voltos enyhe hibrid társul a hajtásláncba. Eredetileg 362 lóerős a benzinmotor, ehhez jön 21 lóerő az elektromos társtól, míg a CLS53-ban 435 lóerő a teljesítménye a motornak – az elektromos egység változatlan teljesítményt szavatol. A Mercedes szerint a modell 0-100-as gyorsulása 4.5 másodperc, 100 kilométeres átlagfogyasztása pedig 8.4 liter körül alakul.

Némileg meglepő, de most először fordul elő az, hogy a Mercedes teljes értékű AMG változatot kínál az E-osztály kupé és kabrió változatából, mindez pedig úgy tűnik, jó döntésnek bizonyult. Az AMG E53 ugyanis a maga 435 lóerejével és 520 Nm-es forgatónyomatékával tekintélyes mértékű teljesítménynövekedést hozott az E400 329 lóerejéhez és 480 Nm-es nyomatékához képest, sőt, még a 396 lovas AMG E43 szedánt is könnyedén túlszárnyalja. A kupé 4.4, a kabrió pedig a CLS53-hoz hasonlóan 4.5 másodperc alatt van százon.

Mercedes-AMG E53 Coupé és Cabriolet

Az AMG 53 modellek mindannyian ugyanazt a kilencfokozatú automata válót kapják, ami az erőt a Mercedes 4Matic+ összkerékhajtási rendszere felé továbbítja. Szükség esetén a nagyobb hatékonyság kedvéért tisztán hátsókerék-hajtásba is kapcsolható, ám a drift mód továbbra is kimaradt a kínálatból. Közös pontnak tekinthető a felfüggesztés is, itt Comfort, Sport és Sport+ módok közül választhatnak a vásárlók.

Az elvárásoknak megfelelően számos asszisztens-rendszer is megérkezett a fedélzetre, amiknek egy része az S-osztályból szivárgott be. A fékezést, a kormányzást és a sebességhatárok betartását is ilyen rendszerek segítik, miközben az adaptív tempomat és jó néhány további fejlesztés is a vezető rendelkezésére áll.

Enyhe mértékben ugyan, de a most bemutatásra kerülő modellek megjelenése is változott, hiszen az AMG 53-as sorozat áttervezett első lökhárítót és duplapengés hűtőrácsot kapott, ami egy olyan tulajdonság a Mercedes szerint, amit eddig csak a V8-as AMG modelleknél alkalmaztak. Újdonságként hathat még a mindkét oldalt párban kivezetett kipufogóvégek ívelt formája is, ám ezt leszámítva jelentős változtatásokat nem érdemes keresni.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy merre terjeszkedhet tovább a sorozat, ám mivel a hírek szerint az S-osztályból nem készül S53-as modell, jó eséllyel már csak a következő-generációs modelleknél találkozunk majd vele.

Forrás: Mercedes-Benz

 

 

Az új Mercedes-AMG CLS53