A vállalat még mindig szűkszavú a modellel kapcsolatban, ám a most közzétett fotó többet mond minden szónál, hiszen egyértelműen látható, hogy egy agresszív vonalvezetésű crossoverrel lesz dolgunk.

Méretét tekintve biztosan nem tartozik majd a legnagyobbak közé a modell, ám a jellegzetes oldalküszöbök, a méretes alufelnik, a bumeráng formát öltő LED fényszórók és a tetőspoiler így is épp elég ismertetőjegynek tűnik ahhoz, hogy az emberek a megszokottnál is többet beszéljenek róla.

Ami kifejezetten érdekes lehet, az az egyik videóban elcsípett tetőre szerelt tárgy, amiről jelen pillanatban még nehezen lehet eldönteni, hogy mi lehet. Mivel egy crossoverről van szó, könnyű lenne azt mondani, hogy érdekes formájú tetőcsomagtartót látunk a felvételen, a gyártó közleménye szerint azonban a modell az intelligens mobilitás köré épül, ennek fényében pedig az sem kizárt, hogy a rejtélyes tárgynak az önvezető technológiához van valamilyen köze.

Függetlenül attól, hogy mi található a tetőn, az már egyértelműen megállapítható, hogy az utastérben minimalista elrendezés és szögletes kormány tárul majd a szemek elé. A hagyományos műszercsoportot nem meglepő módon widescreen kijelző váltotta, amely a műszerfal teljes szélességében végig fut. Jól látható módon a hagyományos visszapillantók is lekerültek az autó oldaláról, ami azt jelenti, hogy vélhetően kamerákkal helyettesíti azokat a gyártó.

A crossover hivatalos bemutatójára még a mai nap folyamán sor kerül, mi pedig természetesen beszámolunk majd róla.

Forrás: Nissan

 
Nissan CUV Concept