Sajnálatos módon az Akrapovic kipufogórendszer megjelenésén túl csak optikai jellegű módosítások történtek az autón.

A Renault 2017-ben ünnepelte 40 éves szereplését a Forma 1-ben, most pedig úgy döntöttek, újabb módon szemléltetik F1-es kötődésüket, ezért elkészítették a Renault Clio R.S. 18-at, amelynek nomenklatúrája megegyezik azzal, amit a Forma-1-es autó is viselni fog.

Mielőtt azonban túl izgatottá válnánk, a Renault közölte, hogy mindössze optikai jellegű csomaggal látták el az autót. A különleges kiadású modell alapját a 220 EDC Trophy változat adja, ami már alapból Akrapovic kipufogórendszerrel kerül az ügyfelekhez. 220 lóerős teljesítményével és 280 Nm-es nyomatékával az R.S. 18 technikai specifikáció terén tehát megegyezik az alapmodellel.

Ami viszont megkülönbözteti az újdonságot a hagyományos változattól, az nem más, mint az első ajtóknál elhelyezett R.S. 18 jelzés és a tetőn megtalálható dupla-gyémánt motívum. A Renault néhány szürkére festett elemmel is kihangsúlyozza a csak ennél a modellnél elérhető fekete színű fényezést, amely mellől természetesen nem a gyártóra jellemző sárga színárnyalat sem hiányozhat.

Az utastérbe belépve számozott küszöb hívja fel a figyelmünket a limitált kiadásra, a szellőzők környezetében karbon-hatású műanyag panel került elhelyezésre, a lábunk alatt Renault Sport márkajelzéssel ellátott szőnyegeket taposhatunk, a sportkormányra pedig Alcantara és bőrkárpit került.

A most bemutatott különleges kiadás könnyen lehet, hogy az utolsó, amit a jelenlegi-generációból látunk, hiszen egyre többet hallani arról, hogy a Renault már szeptemberben bemutatja az utódot.

Forrás: Renault

 

2018 Renault Clio R.S. 18