Annak ellenére, hogy az IIHS jelentése szerint összességében a Mazda készíti a legbiztonságosabb autókat, az európai szervezet a Volvo XC60 mellett tette le a voksát.

A Volvo nem először büszkélkedhet el azzal, hogy autóikat a legbiztonságosabbnak választják, erre pedig tudatosan építenek is, hiszen az ügyfeleket győzködniük sem kell, azok a biztonság miatt maguktól mennek a kereskedésekbe.

A svéd-kínai gyártó kompakt crossoverének remek teljesítményéről mi is beszámoltunk korábban, a 98%-os felnőttvédelem egészen kiváló, az pedig, hogy a biztonsági célokat szolgáló asszisztens rendszerekre is 95%-ot kapott, egyenesen példa nélküli, hiszen a legközelebbi riválisok (Renault Koleos, Land Rover Discovery) is 20%-kal vannak lemaradva ezen a téren.

 

„Az új XC60 a legbiztonságosabb Volvo, ami valaha is készült”, nyilatkozta Malin Ekholm, a gyártó biztonsági központjának alelnöke. „Az XC60 minden olyan létező technológiai fejlesztéssel felszerelésre került, amely segít megvédeni az autóban ülőket, a gyalogosokat, a kerékpárosokat, és úgy általában, a közlekedés egyéb résztvevőit.”

Ekholm elmondta még, hogy a Volvo célja nem más, mint 2020-ra teljesen elkerülni a súlyos sérülésekkel vagy halálesetekkel járó baleseteket. „A terveink szerint 2020-ra eljutunk oda, hogy senki sem sérülhet meg súlyosan vagy halhat meg olyan balesetben, amelynek egy Volvo modell is a részese. Az XC60-nal elért eredményeink is azt bizonyítják, milyen komolyan vesszük ezen célkitűzéseinket”, nyilatkozta a vezető.

Forrás: Volvo, Euro NCAP

 

Gallery: Volvo XC60 D5 AWD R Design - tesztfotók