A felvétel alapján jól látható, hogy az Audi vezetőjének volt elsőbbsége, ráadásul a lámpa is zöld jelzést mutatott, ám a gyorshajtás lehetetlenné tette, hogy elkerülje a balesetet.
Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a régi A8-as vezetője jobban hibáztatható az ütközésért, mint a limuzin vezetője, hiszen utóbbi is lehetett volna körültekintőbb, mielőtt megkezdi a kanyarodást. Ettől függetlenül azonban úgy látszik, az audis könnyelműen viselkedett, ugyanis mintha nem fékezett volna kellő erővel az ütközés elkerüléséhez vagy annak mértékének csökkentéséhez.
Nem tudni, hogy személyi sérülés történt-e az eset kapcsán, mindenesetre ez a baleset is tökéletes példája annak, miért kell mindig lelassítani, és körültekintően áthaladni a kereszteződéseken, még akkor is, ha nekünk van elsőbbségünk, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ki nem adja meg nekünk.
* A felvétel még 2015-ben készült, ám csak most kapott nagyobb figyelmet.
Forrás: YouTube/RoadCams