A jelek szerint a crossover a Panamera Sport Turismo jellegzetességéül szolgáló hátsó fénysávot is megkaphatja.

Az elmúlt hónapokban láthattunk már néhány kémfotót a modellről, ezek alapján pedig elmondhatjuk, hogy a Macan esetében nem egy világmegváltó frissítésről lesz szó. Az első fényszórók csak kis mértékben változnak, oldalról nézve szinten minden a régi, hátul viszont megjelenhet az egyre több modellen helyet kapó összekötő fénysáv is.

Az alábbi videóban esős környezetben sikerült elcsípni a modellt, így a fotók sem a legideálisabb körülmények között készültek, ám ettől függetlenül még érdemes sorra venni, mi mindenre számíthatunk.

A fotókon jól látható, hogy a Macan hátsó lámpái és a köztük lévő terület alapos álcázásra került, amiből arra következtethetünk, hogy a Panamera Sport Turismóhoz és számos más autóhoz hasonlóan itt is megjelenik majd az összekötő fénysáv. Amennyiben erre sor kerül, úgy vélhetően ez az elem lesz a legnagyobb módosítás a crossoveren.

Bár az utastérről eddig a pillanatig értékelhető képek még nem érkeztek, szinte biztosra vehető, hogy továbbra is a minimalista elrendezést részesíti majd előnyben a gyártó, míg a kormány mögé hagyományos műszercsoport kerülhet - ellentétben az Audi és a Mercedes megoldásaival.

Szintén rejtély övezi az alkalmazásra kerülő erőforrásokat is, ám mivel csak egy apróbb frissítésről van szó, a legnagyobb esélye az enyhe mértékben megnövelt teljesítményű motorok érkezésének van. A Porsche kijelentette, hogy továbbra sem terveznek teljesítményspecifikus változatot készíteni SUV/crossover modelljeikből, ám most, hogy a Lamborghini már rendelkezik egy ilyennel, talán változtatnak majd a döntésükön.

 
 

Forrás:  walkoART via YouTube