2017-ben az újonnan regisztrált modellek nagyobb részének meghajtásáról benzinmotor gondoskodott, ez pedig nagy meglepetés, hiszen 2000 óta minden egyes évben a dízelmotorok voltak előtérben.

2000 óta most először fordult elő az, hogy nem dízelmotorral szerelt autóból értékesítettek legtöbbet a franciák, hiszen azok aránya 50% alá csúszott. A francia autógyártók szövetsége által közölt adat szerint az értékesített modellek egészen pontosan 47%-a került eladásra ilyen erőforrással. A népszerűség csökkenése jól kimutatható, hiszen 2016-ban még 52%-os, 2012-ben pedig 70%-os aránnyal rendelkezett a dízelmotor a helyi piacon.

A Volkswagen botrányának kirobbanása után azonban gyökeresen megváltoztak a dolgok, egyre nagyobb figyelem irányult a károsanyag-kibocsátásra, aminek hatását egyértelműen megérezték a gyártók. A szigorúbb szabályozások és előírások miatt a francia kormány is nagy mértékben csökkentette a dízemotorral szerelt autók vásárlásánál igénybe vehető adókedvezményeket, ezért a vásárlók a benzines és hibrid rendszerrel ellátott autók felé fordultak.

Az átrendeződés ellenére a francia autópiac azonban jó évet zárt, a 2017-ben értékesített modellek száma a 2.1 milliót is meghaladta, ami 4.7 százalékos növekedés a megelőző évi adatokhoz képest.

Forrás: Automobilewoche

 

Galéria: Peugeot 2008