Bár a Mercedes még nem erősítette meg hivatalosan, szinte biztos, hogy az új modell hivatalos bemutatójára a márciusban megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon kerül sor.

A legújabb, 35 másodperces teaser videó leírásában mindössze annyit olvashatunk, hogy több mint négy év fejlesztés után már a modell utolsó kiterjedt tesztelését végzik a téli környezet szimulálására tökéletesen alkalmas Svédországban.

Az álcafólia ellenére első ránézésre megállapítható, hogy az új modell hosszabb és szélesebb lesz az elődjénél, miközben olyan stílusjegyeket is felfedezhetünk majd rajta, amely a Mercedes-Benz család több tagján, például a frissen bemutatott CLS-en is helyet kapott. A LED panelekkel operáló fényszórók és hátsó lámpák a modernség jegyében kerültek fel az autóra, amelynek megjelenésére talán a dinamikus lehet a legjobb jelző.

A korábban már leleplezett utastér kapcsán sok újdonságot nem lehet elmondani, a hasonlóság az E- és S-osztállyal teljesen egyértelmű, ami újabb jele annak, hogy a gyártó a magasabb felszereltségi szintekkel igyekszik feljebb pozícionálni a modellt.

Az MFA platformra épített új A-osztály hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz, mely tisztán elektromos üzemmódban akár 50 kilométer megtételére is alkalmas lehet.

Forrás: Mercedes-Benz

 
 

Galéria: 2018 Mercedes-Benz A-osztály teaser