A Mercedes-AMG C63 S és az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio teljesítménye is 500 lóerő fölött van már, a BMW azonban ilyen tekintetben nem kíván versenyre kelni riválisaival, ugyanis úgy tudni, a következő-generációs M3 és M4 modellek is ezen teljesítményszint alatt maradnak majd.

A BMW Blog értesülései szerint ugyanis a következő M3 és M4 továbbra is megtartja majd a 3 literes, ikerturbóval kiegészített hathengeres erőforrást, ami S58 kódnév alatt kerülhet be a kínálatba. Az egységen számos módosítást eszközölnek majd a mérnökök, aminek köszönhetően a teljesítménye 425 lóerőről 470-475 lóerőre nőhet. Úgy tudni, az S58-as jelzésű erőforrás az X3 M és X4 M modellekben fog debütálni, mielőtt az új M3 és M4 páros is megkaphatná azt.

Amennyiben a jelenlegi hírek igaznak bizonyulnak, úgy cáfolják majd a korábbi értesüléseket, melyek szerint a következő-generációs M3-ban 48-voltos elektromos rendszer és egy váltó valamint motor között elhelyezni kívánt kis méretű villanymotor alkalmazását tervezi a gyártó.

A frissített motor túl komoly módosítást jelenthet még, hogy az új M3 és M4 már a gyártó CLAR platformjára kerül megépítésre, aminek köszönhetően mintegy 40 kilogrammnyi súlytól szabadulnak meg.

 

 

Galéria: 2020 BMW M3 Kémfotók