Az utóbbi hónapokban egyre többször találkozhattunk a korábban NextEV-ként ismert Nio nevű vállalattal, amely mindössze három évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, ám máris nagyon komoly globális terveket szövöget.

Hogy komolyan kell venni a gyártót, annak első jelei már májusban megmutatkoztak, amikor EP9 típusú elektromos autójukkal megdöntötték a leggyorsabb közutakra szánt modellek körrekordját a Nürburgringen. Elemzők szerint a Nio kezében minden megvan ahhoz, ami a sikerhez kell, hiszen a vállalat mögött olyan jelentős befektetők állnak, mint a Baidu, a Sequoia Capital és a Teslában is 5%-os részesedéssel bíró Tencent.

Ha valaki kételkedett volna abban, hogy a Nio egy jó nürburgringi köridő prezentálásán kívül másban is sikeres lehet, az hamarosan átformálhatja véleményét, ugyanis rövid időn belül piacra dobják első jelentős modelljüket, ami nem más, mint az ES8 nevet viselő hétüléses SUV lesz - természetesen elektromos hajtáslánccal. Mindez önmagában még nem lenne nagy szám, ám kiderült, hogy a tisztán elektromos üzemű autót 400 ezer jüanért kínálja majd a gyártó, ami nagyjából a fele annak, amit ma mondjuk egy Tesláért kérnek.

Ilyen és ehhez hasonló modellekkel pedig már van értelme nagyobb terveket szövögetni, amit meg is tesznek a gyártónál. "A cél az, hogy egy globális vállalat legyünk", nyilatkozta Lihong Qin, a Nio elnöke és társalapítója, aki megjegyezte, hogy elsőként a kínai piac meghódítását tartják fontosnak, ám utána a környező országok és más régiók mellett az Egyesült Államokban is megjelennének.

"Nagyjából 30 olyan város van Kínában, amelynek lakossága meghaladja az egymillió főt", mondta az elnök, aki szerint ha sikerül elérni a céljaikat, akkor 2021 végére vagy legkésőbb 2022 elejére már egymillió autót is értékesíthetnek. A nemzetközi piacokra történő belépéshez azonban komoly gyártókapacitásra is szükség lenne, ám a Nio már erről is gondoskodott, ugyanis nemrég 1.5 milliárd dollár értékű szerződést kötöttek a jól ismert JAC nevű kínai autógyártóval, amely magára vállalja a modellek legyártását.

A vállalat egyébként más területekre is komoly hangsúlyt fektet, hiszen záros határidőn belül 50 töltőállomás telepítésével fedné le Peking elektromosautó-tulajdonosainak "energiaszükségletét", de dolgoznak a cserélhető akkumulátorok kifejlesztésén is, amelynek kompatibilitási kérdését már a jövőben készülő autók esetében is szem előtt tartják.

Kapcsolódó tartalom:

Forrás: Financial Times; CGTN

 

Galéria: NIO ES8