A Polestar 1 annyira jó fogadtatásra lelt az októberi bemutatást követően, hogy az érdeklődés mértéke meghaladta a kezdeti gyártókapacitást. A Polestar úgynevezett Polestar Space-eket fog nyitni a kiszemelt piacokon, ahol a vevők fizikai kapcsolatot teremthetnek a márkával. Eleinte olyan piacokon lesz elérhető a Polestar 1, mint Kína, az Egyesült Államok, Németország, Svédország, Norvégia és Hollandia.

A szalonokat várhatóan 2019 közepén nyitják meg, a piacokat pedig részben az alapján választották ki, hogy mekkora volt az érdeklődés a típusra. Később további piacokat fognak felvenni a repertoárba.

Így sem rossz:

  • A Polestar 1 versenyautóként is vadul mutatna

A Polestart októberben indították el önálló márkaként, percenként egy foglalás érkezett akkor a Polestar 1-re. Ezeket a szándéknyilatkozatokat 2018 elején fogják rendelési státuszba emelni, ekkortól lesz hivatalosan rendelhető a Polestar 1.

A vásárlás során szakítanak a berögzült hagyományokkal: az autók csak és kizárólag online lesznek megvásárolhatók, és 2 vagy 3 éves előfizetői szerződést kínálnak majd mellé az ügyfeleknek. A szolgáltatás keretében meghatározott havi díj ellenében a Volvo és Polestar márkák más modelljeihez is hozzáférhetnek majd a vásárlók, egyetlen esetben sem kérnek előleget.

A  Polestar 1 egy 600 lóerős teljesítménnyel és 1000 Nm-es nyomatékkal rendelkező kétajtós, négyüléses kialakítású hibrid kupé, vagy, ahogy a gyártó fogalmaz; Grand Tourer Coupé lett. A sportos hangulatot és érzést árasztó modell tisztán elektromos módban akár 150 kilométer megtételére is képes lehet, ami olyan érték, amit megközelíteni sem nagyon tudnak a jelenleg piacon lévő hibrid modellek.

A Polestar 1 gyártása 2019-ben, a kínai Chengduban veszi kezdetét, ami után nem sokkal, még ugyanabban az évben Polestar 2 néven egy kisebb modellt is piacra dob a gyártó. A Polestar 1-ből 500 darabot fognak gyártani évente.

2018 Polestar 1