Az első években biztosan nem lesz gyakran látott vendég az utakon.

A néhány hónappal ezelőtt bemutatott sportautó sokak érdeklődését felkeltette, ám az előfizetési rendszerben "megvásárolható" modellhez csak kevesen juthatnak hozzá, ugyanis úgy tűnik, a most már önálló márkának gyártási gondokkal kell szembenéznie.

Az Automotive News Europe jelentése szerint a Polestar 1 a Volvo S90 rövidített platformjára kerül megépítésre, és erre helyezik majd rá a karbonvázat, amit az új sportautó használ. Mivel ez a folyamat meglehetősen bonyolult és drága, évente mindössze 500 példány elkészítésével számolnak.

Ebből kifolyólag könnyen megeshet, hogy a Polestar 1 csak amolyan bemutató, "hírverő" autója lesz a márkának, ami 600 lóerős teljesítményével hozzájárulhat ahhoz, hogy a Tesla Model 3 riválisának szánt Polestar 2 2019-es érkezésekor még nagyobb figyelmet kapjon. Néhány évvel később egyébként egy harmadik modell piacra dobására is sor kerül, a Polestar 3 a Tesla Model X ügyfeleit igyekszik majd magához csábítani.

A kínálat csúcsára végül egy Polestar 4 nevet viselő kabrió kerülhet, amelynek alapját szinte biztosan márka első modellje adja majd.

Forrás: Automotive News Europe

 

Gallery: 2018 Polestar 1 Hivatalos képek