A Volkswagen 594.300 modellt szállított ki novemberben ügyfeleihez, amire soha korábban nem volt még példa, ám más okuk is van az örömre, hiszen a január óta kiszállított 5.64 millió jármű is igen szép teljesítménynek számít. 

A Volkswagen értékesítési vezetője, Jürgen Stackmann szerint az év vége felé minden egyes régióban pozitív eredményeket sikerült elérniük, ennek köszönhető a novemberi rekord. A vezető elmondta, örömmel látja azt is, hogy egyre több ügyfél vált valamelyik elektromos modelljükre, ezekből csak Európában 3000 talált gazdára az elmúlt hónapban.

Nem túl meglepő módon novemberben is a kínai piac szállította a legtöbb bevételt a gyártónak. A 331.100 kiszállított modell 16.2%-kal több annál, mint amit az előző év hasonló időszakában regisztrálhattak. A leginkább a Jetta (+22.2%) és a Magotan (+21.3%) iránt ugrott meg az érdeklődés, de jól teljesítettek a Teramont és Tiguan SUV modellek is.

Európában 142.100 járművet sikerült értékesíteni, egy 6 százalékos növekedésnek felel meg, a legjobban pedig az orosz (+29%), a francia (+10.2%) és a német (+8%) piac teljesítettek. Ami a modelleket érinti, a számokat továbbra is a Golf és Tiguan eladások húzzák, de jól sikerült az új Polo bemutatkozása is.

Kiszállítási számok piaci leosztása November
2016
November
2017
Változás
(%)
Jan.-Nov.
2016
Jan.-Nov.
2017
Változás(%)
Európa 135,300 142,100 +5.0 1,555,900 1,551,700 -0.3
Nyugat-Európa 114,300 118,100 +3.3 1,352,000 1,317,800 -2.5
Germany 44,300 47,800 +8.0 519,100 489,600 -5.7
Közép-Kelet-Európa 21,100 24,100 +14.2 204,000 234,000 +14.7
Oroszország 7,000 9,000 +29.0 66,600 79,100 +18.7
Észak-Amerika 51,400 50,700 -1.4 521,700 540,000 +3.5
Egyesült Államok 29,700 29,200 -1.6 285,700 309,400 +8.3
Dél-Afrika 28,900 38,000 +31.4 305,400 389,100 +27.4
Brazília 19,700 26,300 +34.0 196,700 240,100 +22.1
Ázsiai-csendes-óceániai térség 297,600 344,800 +15.9 2,854,400 2,986,600 +4.6
Kína 285,000 331,100 +16.2 2,696,300 2,835,300 +5.2
Globális 531,600 594,300 +11.8 5,417,900 5,636,100 +4.0

Forrás: Volkswagen

 

Galéria: 2018 Volkswagen Polo