Sokan reménykedtek benne, hogy az autó elkészülhet, ám a jelek szerint ez most nem valósul meg.

A legfrissebb hírek szerint a BMW úgy döntött, mégsem készíti el az M2 csúcsváltozatának szánt CSL jelzéssel ellátott variánst. 

A modell életre keltésével kapcsolatos hírek először szeptemberben láttak napvilágot, amikor a BMW M-részlegének vezetője, Frank Van Meel úgy nyilatkozott, hogy a CSL jelzést feltámasztják, és egy olyan autó esetében fogják használni, ami pályakörnyezetben is minden tekintetben a csúcsot képviseli.

Mivel sokak szemében az M2 az eddigi legjobban sikerült M-modell, rögtön szárnyra kaptak a hírek, melyek szerint az M2 CSL néhány éven belül megérkezhet a piacra. Voltak arra utaló jelek, hogy mindezt hajlandó megtenni a BMW, ám most a Bimmer Post jelentése szerint a projektet lefújták, és a modellen dolgozó csapatot más munka elvégzésére kérték fel. 

Mindez azonban vélhetően nem érinti az M2 Competition elkészítését, amely, ha a pletykáknak hinni lehet, már jövőre megérkezhet a kereskedésekbe, ahol a hagyományos M2-őt válthatja. Egyes értesülések szerint az M2 CS elkészítése is ott szerepel még a gyártó tervei között, ám az ezzel kapcsolatos részletek még nagyon ködösek.

Múlt héten olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint a BMW M-részlege 2020 végéig nem kevesebb mint 26 új vagy frissített modellt szeretne bemutatni, tehát minden jel arra utal, hogy az M2 CSL nélkül is lesz miről beszélni.

Forrás: Bimmer Post

 

BMW M2 Competition Renderkép