Újabb példáját láthatjuk annak, hogy a méregdrága luxus- és sportautók sem immunisak a visszahívásokra, hiszen ezúttal a Bugatti volt kénytelen bejelenteni, hogy 47 Chiron esetében fennáll az esélye annak, hogy az ülések háttámláinál nem megfelelő minőségű hegesztéseket használtak, ezért visszahívják a modelleket.

A francia autógyártó közleménye szerint az érintett Chiron tulajdonosokat már értesítették az esetről, az autóért pedig zárt kamiont küldenek, és elszállítják azt a legjobban felszerelt Bugatti kereskedésbe, ahol a szakértők megvizsgálják majd a szóban forgó területeket. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a gyárban hibás hegesztéseket használtak, javítgatás helyett az egész ülést kicserélik.

Noha a Chiron értékesítése már egészen rég megkezdődött, az érdeklődők továbbra is jelezhetik igényüket az autóra, amelynek több millió dolláros árcédulája láthatóan sokakat távol tart a vásárlástól. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a kezdeti értékesítési lendület hamarosan újra fellángol, hiszen egyes hírek szerint a Bugatti 2018-ban bejelenti, hogy a Chiron megdöntötte a Koenigsegg Agera RS 447 km/órás végsebességét, amely tény újabb vásárlókat vonzhat majd a vállalathoz.

Kapcsolódó tartalom:

 

Forrás: Bloomberg

 

Galéria: Az első amerikai piacra készített Bugatti Chiron