Az I.D. Crozz után nem sokkal újabb elektromos SUV érkezhet a piacra.

A Volkswagen megerősítette, hogy az I.D. Crozz tanulmány sorozatgyártott változatának piacra dobása után egy második tisztán elektromos-üzemű SUV érkezésére is számíthatunk tőlük.

A vállalat tervezői részlegének vezetője, Klaus Bischoff beszélt erről az Auto Expressnek adott nyilatkozatában, amelyben elmondta, a második SUV már hagyományosabb megjelenéssel rendelkezik majd, mint a sorozatgyártott I.D. Crozz. Az újdonság bemutatójára ráadásul nem is kell sokat várnunk, az ugyanis már valamikor 2020-ban megérkezhet a kereskedésekbe.

Amíg az I.D. Crozz szériaváltozata szoros hasonlóságot mutat majd a tanulmánnyal, addig az új modellnél sokkal inkább a T-Roc és a Tiguan megjelenését vették alapul. A vezető szerint egy olyan modell érkezésére érdemes számítani, amely a elektromos elődjénél magasabb tetővonallal, ennélfogva pedig tágasabb utastérrel rendelkezik majd.

Meghajtásával kapcsolatban vannak még kérdőjelek, ám a legtöbb hír egy kétmotoros felépítésről szól, amik közül a nagyobb teljesítményű a hátsó, a kisebb pedig az első tengelyt hajtaná. A villanymotorok kombinált teljesítménye a 300 lóerőt is elérheti, a hatótávolság pedig 480 kilométerben maximalizálódhat.

Mielőtt azonban a két SUV megérkezik, a Volkswagen utakra küldi majd az I.D. ferdehátú szériaváltozatát is. A nyolcadik-generációs Golffal együtt bemutatásra kerülő modell megtarthatja a tanulmány 168 lóerős villanymotorját, míg hatótávolsága valahol 400 és 600 kilométer között alakulhat majd.

Forrás: Auto Express

 

VW I.D. Crozz II Concept