A Morgan hivatalosan is megerősítette, hogy elkészítik az Aero 8 versenyspecifikus változatát, ami nem túl meglepő módon Aero GT néven kerül értékesítésre.

Kívülről nézve egy aerodinamikai fejlesztésekkel tarkított autót vehetünk majd szemügyre, amely ettől függetlenül továbbra is a modern köntösbe bújtatott retro-stílust képviseli. A nyolc példány legyártása után azonban újabbak már nem készülnek, ugyanis a modell gyártását leállítja a vállalat.

Bár a GT -jelzés félrevezető lehet, továbbra is egy utcai autóról van szó, amely az alapmodelltől mindössze aerodinamikai tulajdonságaiban tér el. Az első szárny plusz lamelláinak, a kerékjárati ívbe vágott légkivezető nyílásoknak és a méretes diffúzornak köszönhetően a vásárlók a korábbinál nagyobb leszorítóerővel szembesülhetnek, ám a BMW 4.8 literes V8-as motorja marad a régi, mint ahogy a 275 km/órás végsebesség és a 4.5 másodperces 0-100-as gyorsulási érték sem változik.

Az Aero 8 legelőször a 2000-ben megrendezett Genfi Autószalonon került bemutatásra, kézzel készített, retro-hatást keltő karosszériájának köszönhetően pedig rögtön az egyik legkönnyebben felismerhető autóvá vált. A főszereplésével íródó történet azonban most lezárul, hiszen a nyolc példány elkészítése után több már nem gördül le a gyártósorról.

 

Forrás: Morgan

 

Galéria: Morgan Aero 8 GT Teaser