Állítása szerint az autó irányíthatatlan volt, ő pedig semmit sem tehetett.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a pedálok felcserélése, egészségügyi vészhelyzet, vagy teljesen más ok vezetett-e a balesethez, az azonban biztos, hogy szerencsére senki sem sérült meg.

Elveszteni az autó fölötti irányítást egy parkolóban az egyik legrosszabb dolog, amit történhet, hiszen egyrészt könnyedén veszélybe kerülhet mások élete, másrészt pedig igen könnyű tetemes mértékű kárt okozni a közeli autókban.

A videó leírása szerint a felvétel elindítása előtt a 86 éves nő már több autónak is nekiütközött, miközben folyton előre és hátra haladt az autóval, majd jött a fehér Honda CR-V, amely véget vetett a "bemutatónak". Az egyik szemtanú a Fox LA-nek nyilatkozva elmondta, hogy először valami bosszút sejtett a háttérben, ám akadt olyan is, aki szerint az idős nő az autó fölötti irányítás elvesztésére panaszkodott.

Hogy pontosan mi történt, azt még jelenleg is vizsgálja a rendőrség, addig pedig, amíg a nyomozás le nem zárul, a 86 éves nő továbbra is vezetheti autóját.