Csak idő kérdése, hogy a jelenlegi változatoknál is erősebb modellek megérkezzenek a kereskedésbe.

A BMW nem zárkózik el attól, hogy a jelenlegi legerősebb SUV modelljeit még vonzóbbá tegye az ügyfelek számára, így érkezésük alighanem már csak idő kérdése.

A Los Angeles Auto Show-n került bemutatásra a frissített BMW i8 kupé és a vadonatúj i8 Roadster, az esemény után pedig az M-részleg vezetője, Frank van Meel is boldogan nyilatkozott a sajtónak, noha a kérdések nem feltétlenül az i8-ra irányultak. Az Auto Guide munkatársa például arra volt kíváncsi, tervben van-e újabb Competition csomaggal kínált modellek piacra dobása, amire van Meel sokat sejtető választ adott.

"A Competition csomagunk remekül teljesít, egyre nagyobb piaci igény mutatkozik rá, és ez minden egyes M-modellünkre igaz, szóval igen, a jövőben biztosan többet fogjuk használni. Mindebből természetesen az SUV-k sem maradnak majd ki."

A BMW először néhány évvel ezelőtt jelentette meg a csomagot, akkor az M5 és M6 modellek kapták meg, azóta pedig már a BMW M3 és M4 vásárlók is élhetnek a lehetőséggel. Ezt minden bizonnyal meg is teszik, hiszen a modelleket szeretik, így nem csoda, hogy a jövőben újabbak is érkezhetnek a portfólióba.

Amennyiben a gyártó végül úgy dönt, hogy zöld utat ad az X5 M Competition Package elkészítéséhez, úgy vélhetően a jövő évben érkező következő-generációs X5 lehet majd a legjobb alap ehhez.

Kapcsolódó tartalom:

Forrás: Auto Guide

BMW X5 M és X6 M Black Fire Edition