A Tiguan legfrissebb változata önmagában is elég vonzó látványt nyújt ahhoz, hogy az embereknek megjöjjön a kedvük a vásárláshoz, ám azok, akik már vételi szándékkal érkeznek a kereskedésbe, könnyen lehet, hogy még jobban elcsábulnak majd az R-Line kivitel láttán. A frissítést a 2018-as Los Angeles Motor Show-n vehetik először élőben szemügyre az érdeklődők, értékesítése pedig 2018 első negyedévében veszi majd kezdetét.
A csomag egyik legfeltűnőbb eleme a sportosra hangolt új lökhárító, amelynek méretes légbeömlői az autó orr-részének teljes szélességében végig futnak. Hátul diffúzor és számos fényes illetve sötét kiegészítő teszi teljessé az összhangot, a karosszéria színére fújt kerékív-szélesítések és oldalküszöbök pedig a megszokottnál is szélesebb megjelenést kölcsönöznek az autónak.
Az utastérbe beszállva csak az nem veszi majd észre, hogy egy R-Line kivitelű változatban ül, aki nem lát a szemétől, hiszen az R-Line embléma a kormányon, az infotainment kijelző kezdőképernyőjén és a rozsdamentes acélból készült ajtóküszöbnél is felbukkan. Ezt leszámítva fekete tetőkárpit és szintén rozsdamentes acél-alapú pedálok jelzik még a modell különleges mivoltát.

Az Egyesült Államokban SEL felszereltségi szint mellett 1795 dollár, vagyis 469 ezer forint a csomag ára, amely a fentieken kívül egy 19 colos felniszettet és Park Distance Control nevet viselő parkolássegítő rendszert is magában foglal. A SEL Premium felszereltségi szintet választóknak már csak 1495 dolláros felárral kell kalkulálniuk, ők azonban olyan kivételes helyzetben vannak, hogy az autó magasabb alapára miatt 20 colos felniket kapnak.
Erőforrások tekintetében semmilyen változás nem várható, továbbra is a jelenleg elérhető egységekkel lesz kérhető a modell, az R-Line csomag ugyanis esztétikai változtatásokat tartalmaz.
Forrás: Volkswagen