Gondot okozott neki a fehér vonalon belüli parkolás, ám ezután már biztos körültekintőbben oldja majd meg a manővert.

Sajnálatos módon az egy közismert tény, hogy Budapest nagyságához és autós forgalmához mérten rendkívül kevés parkolóhellyel rendelkezik a főváros, így sokszor annak is örül az autó tulajdonosa, ha egy apró helyet talál, ahova odaállhat. 

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a parkolást mindenáron, a szabályok megszegésével is el lehet végezni, hiszen azzal adott esetben más emberek munkáját vagy épp autóstársainkat is akadályozhatjuk. A parkolóhelyek felfestései nem véletlenül kerültek az aszfaltra, és ha eddig ezt még nem tudta, most biztosan megtanulja az alábbi fotókon látható Nissan Micra tulajdonosa, ugyanis valaki ragtapasszal jelezte neki, pontosan hol is van a vonal vége, és mennyivel lóg túl az autója.

A fotókat a bpiautosok.hu oldal egyik olvasója küldte be a lapnak.

Íme:

 
Szabálytalan parkolás
Szabálytalan parkolás
Szabálytalan parkolás