A BMW M performance divízió már teszteli a hibrid hajtáslánccal felvértezett prototípusokat, tudta meg az Autocar.

Mindezt Dirk Hacker, a cég alelnöke erősítette meg, de arra nem tért ki, milyen hajtásláncról is van szó pontosan és mely modelleket érinti a program. Hacker azt is megjegyezte a témában, hogy a hibrid M modellek elkerülhetetlenek a jövőben, mindenképp beemelik őket a palettába. A hír nem a semmiből érkezett, ugyanis szeptemberben egy másik BMW-vezér, Klaus Fröhlich beszélt a hibrid sportmodellek várható debütálásáról.

Előzmények:

Hacker most leszögezte, „nem kerülhetik meg az elektromos hajtás iránt mutatkozó szükségletet, és igaz, hogy dolgoznak egy hibrid erőkifejtésen”. Elhintette, „egy nagyon precíz technikai megoldást” fejlesztenek, „de arra vonatkozóan nincs döntés, miként alkalmazzák a koncepciót”.

Nem titok, hogy aggódtak a hibrid jelentette súlytöbblet miatt, ami negatív hatással lehet a kocsi menetdinamikájára és agilitására. „Sosem ideális, ha növeled egy teljesítményorientált autó tömegét. De ha arra tudjuk használni az elektromos hajtást, hogy még több teljesítményt érjünk el, akkor elkezdünk választ kapni a kérdésekre. Ez lehet akár nagyobb sebesség, vagy akár a képesség, hogy kizárólag villanyáram hajtsa az autót a városban. Az is megeshet, hogy eltérő válaszokra van szükség erre a kérdésre az egyes városokban.”

A BMW 2021-ben mutatja be a legújabb technológiáját az elektromos hajtáslánc terén, ami új és több lehetőséget tartogat, köszönhetően a jobb akkumulátorok és hatékonyabb elektromos motorok révén. Utóbbi két tényező lehetővé teszi, hogy minél jobb lehessen az alternatív hajtás az M modellek számára. Ezt követően Hacker leszögezte: „Mindig azon ügyködünk, hogy jobb autókat készítsünk.”

Hozzátette, hogy amíg a szabályozás engedi, lesznek kizárólag belsőégésű motorral hajtott sportmodellek a kínálatban. Az M2-őt hozta fel példaként, mely nagyon megmozgatja a rajongókat, az értékesítése alaposan felülmúlta az elvárásokat.

2017 BMW M2