Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy autógyártó hétvégére időzíti modelljének bemutatását, ám a Mercedes most eltért a bevett szokásoktól.

Persze nem egy komplett bemutatóra kell gondolni, hiszen csak az első teaser képet tették közzé a november 27-én debütáló vadonatúj Mercedes-Benz CLS-ről. Az újdonság a Los Angeles-i Auto Show-n mutatja majd meg magát a közönségnek, ám már most tudhatunk róla néhány dolgot.

A közzétett képen leginkább az orrész vonalait, a hűtőrács formáját és az első fényszóró grafikáját figyelhetjük meg, de a korábbi kémfotóknak köszönhetően az is megerősítésre került, hogy a kifutó modell szögletesebb formáit lekerekített, stílusosabb elemek fogják váltani.

A 2019-es CLS az E-osztály platformjára kerül megépítésre, de alacsonyabb, hosszabb és szélesebb is lesz annál. Az elsődleges hírek szerint motorválaszték tekintetében két benzines egység érkezésére érdemes számítani, a négyhengeres 295 lóerővel, a sorhatos pedig 362 lóerővel áll majd a vásárlók rendelkezésére. Természetesen a dízelmotorok sem maradnak ki a kínálatból, azok teljesítménye 281 és 335 lóerő körül alakul.

Nem meglepő módon nyilván az AMG is elkészíti majd saját változatát, melybe az M256-os sorhatos motor 430 lóerőre húzott változat kerülhet.

 
Mercedes Benz CLS